Békét? Tüzet! - Reformáció

Békét? Tüzet! - Reformáció

Harka, 2012. október 31.

Énekek: 258, 9, 233, 254

⁷Rászedtél, URam, és én hagytam, hogy rászedj. Megragadtál, hatalmadba ejtettél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. ⁸Ahányszor csak megszólalok, kiáltanom kell és hirdetnem, hogy erőszak és elnyomás uralkodik. Az ÚR igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap. ⁹Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam. (Jer 20,7-9)

⁴⁹"Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! ⁵⁰Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy! ⁵¹Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem - mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást. ⁵²Mert mostantól fogva öten lesznek egy családban, akik meghasonlottak, három kettővel, és kettő hárommal. ⁵³Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával." (Lk 12,49-53)

Szeretett Gyülekezet, Kedves Harkai Testvéreim a Jézus Krisztusban!

„Amikor a banda ezt a kólót játssza, Mosolyog a jóisten, közénk áll egy táncra.”

Ezekkel a múlt csütörtöki Zorán-koncerten hallott sorokkal szeretném oldani egy kicsit ennek a felolvasott igének a feszültséget, de tudatosan beszélni arról a választásról, amiért a mai reformációi istentiszteletünkön ezt a textust olvastam fel. Aztán remélem, hogy a végére eljutunk addig, ami valóban az életváltoztató, felforgató békétlenségről szól, és ha ez elindul bennünk, akkor - de csak akkor - még talán az Úristen is közénk áll. De ahhoz tudni kell, hogy milyen „körtáncot” (= kóló szerbül) is játszunk együtt - itt a harkai gyülekezetben. Tudom, hogy sokan tapossuk ugyan a mindennapokat, de nem az igazi evangéliumi felismeréssel, nem az igazi kóló-körtánc jelleggel, ill. nem azzal a belső tűzzel, ami az igazi megújulást hozhatja.

Ha ez utóbbi kérdés a mi kérdésünk is, kedves Testvéreim, akkor hiszem, hogy a tanítványokhoz hasonlóan nekünk is szól a hívás. Jézus hívása. Ez a meglehetősen provokatív hívás. Arra, hogy vegyünk részt vele az Isten országának terjesztésében.

Nem véletlenül választottam erre a mai reformációi istentiszteltre ezt a valóban provokatív igét az előzetes kiírás ellenére, mivel azt gondolom, hogy talán ez ragadja meg igazán a megújulás lehetőségét. Azt is vallom azonban, hogy magyarázat nélkül félreérthető lehet. Szívesen elmondom azonban, hogy én hogyan értem:

Megújulási lehetőségként értelmezem a reformáció ünnepén. Megújulás

Nézzük egyesével: saját lelki életünkben

Két hete beteg voltam. Szombat éjjel a hideg rázott, lázas testem remegett. A tűz égetett belülről, éreztem, hogy forró vagyok. Elszomorított, aztán rájöttem, hogy ez lehet, hogy ez jó nekem. Önmagában a tűz nem jó. Hiszen pusztít, feléget mindent, ami útjába kerül! Aki látott már tűzoltókat dolgozni akció közben, tudja, hogy milyen hatalmas munkát végeznek, hogy megfékezzék a lángokat, amelyek valóban pusztítani képesek.

Igénkben Jézus mégis arról beszél, hogy ő tüzet hoz. Olyan tüzet, ami nem pusztít, hanem éltet! Méghozzá hiszem, olyan tüzet, ami a gyógyulás eszköze lehet. Ezt éreztem én is lázasan, amikor tudtam, hogy annak a láznak jelentősége van az én gyógyulásom tekintetében.

Öten… 2 és 3 között meghasonlás. Ugye mindenki érti ezt a szót? Hogy nem értenek egyet. Hogy különböznek. Hogy az egyik nem érti meg a másikat. Hogy veszekednek. Hogy nagyon mást gondolnak valamiről. Ez pedig nem más, mint az Úristen igéje. Mint Jézus munkássága. Azt mondja, hogy ő ezért jött. Ezért jött, hogy meghasonlást hozzon. Hogy értjük ezt? Belefér ez abba a képünkbe, amikor azt mondjuk, hogy Jézus körül békesség van és egyetértés van, és minden kisimul? Valóban, lehet, hogy ez a vége, de ez is nagyon mutatja, hogy ez bizony nem megy könnyen. Nem egy rózsaszínű világot akar festeni. Nem azzal akar áltatni bennünket, hogy nagyon könnyen fog terjedni az ő országa. Lesz bizony mindig - ahogyan az egész egyháztörténet során folyamatosan volt - olyan, ami akadályozni akarja az Isten országának terjedését.

Szemerei János püspök úrtól hallottam egy személyes történetét. Ők sokan vannak testvérek, és az egyik bátyja az arcába nevetett, amikor a 70-es években közölte vele, hogy teológiát fog tanulni, és lelkész szeretne lenni. Egyáltalán nem értette meg, igazi meghasonlás támadt köztük a családban. Aztán jónéhány év múlva a testvére kiköltözött az Egyesült Államokba, ahol SzJ egyszer meglátogatta. Azt látta, hogy az Úristen megjelent az ő életében is, és egy ottani protestáns közösségbe elkezdtek járni a feleségével… és amikor János püspök azt látta, hogy a vasárnapi istentiszteleten az ő testvére olvasott fel a Bibliából, akkor majdnem elsírta magát. Hálát adott Istennek, hogy milyen munkát végzett az ő testvére életében, és örült, hogy ennek akár az a jónéhány évvel korábbi vita is része lehetett, hogy a formálódás elindult. Hogy nem hagyta nyugodni az Úristen igéje. Hogy láthatta másokon annak életformáló erejét. Ez történik a reformációban, kedves Testvéreim! Sokkal lényegesebb, hogy mi zajlik az emberben! Sokkal lényegesebb, hogy milyen változások mennek végbe az egyes emberben, mint annak, hogy ennek aztán természetesen volt egy társadalmi kihatása is, hiszen annyira szükség volt a megújulásra! Mindenféle szinten.

Luther Márton belülről szerette volna megreformálni az egyházat, nemcsak rajta múlt, hogy ez nem sikerült, de nagyon fontos, hogy aztán a római katolikus egyház is eljutott egy olyan zsinathoz (Trident, 1555), ahol nagyon sok reformdöntést is meghoztak. Sajnos, nem ment az egész egyházszakadás nélkül, de mégis a fő: a Krisztushoz tartozás megmaradt!

Jézus az éltető tűzről beszél, amely újat kezd és a gyógyulás eszköze. A jézusi békétlenség az élet indulásának hatalma, az életmentés feszült küzdelme. Bárcsak fölverné a hamis nyugalmat, amelybe beleszoktunk! Bárcsak felkavarná azt a posványt, amiben vagyunk! Hiszem, hogy a reformáció ezért aktuális mindig. Ecclesia semper reformanda! - azaz a folyamatos megújulásra van szükség (Luther, 95/1. tétel) És ehhez kell a tűz, kell az a belső tűz, amiről Jeremiás is beszél.

Kell a felkavarodás, az, ami nem hagy bennünket ellustulni, eltunyulni. Gondoljunk csak a Bibliából egy másik történetre, a Betesda-tavi gyógyulásra: ott is csak akkor történik gyógyulás, ha a az Isten angyala felkavarja a vizet! Ha történik valami! Ha kavarog valami!

A tűz-képhez visszatérve sosem szeretjük hallani a tűzoltóautó hangját. Mert bajt jelez. De azt gondolom, hogy ha felismerjük a gyógyító tűz példáját, és lehetőségét, akkor örülünk annak, ha igazi ébredés van! Ha a Szentlélek tüze a piros oltárterítőnek megfelelően terjed! Bennünk és körülöttünk! A megújulás, az igazi reformáció. Ami képes megújítani egyént, és képes megújítani közösséget. Akár nehézségek, egymással való meghasonlások árán is! És ha vállaljuk az ezzel járó nehézségeket, ha vállaljuk a gyógyító tűz fájdalmát, akkor hiszem, hogy az Úristen is közénk áll:

Amikor a banda ezt a kólót játssza; Mosolyog a jóisten, közénk áll egy táncra. (Zorán)

Az igazi megújulás. Amikor nincs posvány. Amikor nincs ál-nyugalom. Amikor nincs langyos lábvíz. Amikor meg lehet különböztetni a szerdát a csütörtöktől, vagy az egyik vasárnapot a másik ünnepnaptól. Amikor történik valami. Amikor beszélünk arról, hogy az én életemet hogyan változtatja meg az Úristen. Amikor beszélhetünk arról, hogy a Te életedet hogyan változtatja meg. Belső békétlenséget hozva. Hogy ne hagyjon nyugodni…

Hiszem, hogy ez a meghívás a gyógyító tűzzel való életre az idei reformáció üzenete. És hiszem azt is, hogy a reformáció eredményeire, sikereire nem is emlékezhetünk méltóbban, mint azzal, hogy erre mutatunk rá a mai gyülekezeti istentiszteleten. Hiszen egy előremutató hozzáállás sokkal jobban illik a reformáció lelkületéhez (örülök is egyébként, hogy presbiteri ülést tartunk az it. után, mert valóban a szükséges megújulásról beszélhetünk!), mintha tartottunk volna itt egy szép megemlékezést búcsúcédulák szükségtelenségéről, vagy a 95 tételből idézve, vagy akár Luther életrajzát felolvasva. Tarthattunk volna ilyet is. Hiszem azonban, hogy a reformáció nem emberek munkája. Nem dicsőséglista, amit olvasni kell. A reformáció nem is Luther Márton munkája volt. A reformáció, kedves Testvérek, Isten munkája volt, és a mai napig az. Ő pedig felhasznál embereket, felhasznál tanúkat, hogy segítsen nekünk megismerni Jézust személyesen. Azt a Jézust, aki nem akar bennünket meghagyni a posványban. Azt a Jézust, aki - jó értelemben - fel akarja kavarni életünket. Akár úgy is, hogy belső békétlenséget hoz. Mert akkor történik valami. Akkor van megújulás. Egyéni, családi és gyülekezeti közösségi életünkben egyaránt.

Imádkozzunk!

Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam.

Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd velem.

Uram, békességed örömhírét juttasd el mindenütt a földön, és kezdd nálam. Uram, gyújtsd meg szereteted tüzét minden szívben, és kezdd bennem. Ámen.