Karácsonyi istentisztelet

Prelúdium – mécsesek az úton

Köszöntés, hirdetés

Kezdő ének: 150 – Mennyből jövök most hozzátok

A gyermekek szolgálata

 

Jézus születése

1Azokban a napokban történt, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. 2Ez az első összeírás Quirinius, Szíria helytartója alatt volt. 3Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják.

4József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 

                        

6Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. 7Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.

8Pásztorok tanyáztak a vidéken kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat.

9Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. 10De az angyal így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. 11Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában.

                         

12Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektettett, bepólyált gyermeket." 13Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: 14"Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!" 15Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!" 16Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. 17Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. 18Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. 19Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. 20A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

 

Apostoli Hitvallás

Főének: 158 – Krisztus urunknak áldott születésén

 

 

Szentesti igehirdetés – Rm 1,1-7

1Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten kiválasztott arra, hogy hirdesse evangéliumát,  2amelyet prófétái által a szent iratokban előre megígért. 3Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint Dávid utódaitól származott, 4a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk, 5aki által kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet:  6akik közé tartoztok ti is, mint Jézus Krisztus elhívottai. 7Mindazoknak Rómában, akik az Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

 

Szeretett Harkai Gyülekezet, Kedves Testvéreim a Jézus Krisztusban!

 

1.     Honnan jövünk?

Sokan, sokféleképpen érkeztünk ide templomba. Sokféle érzéssel, rohanós ádventi napok után, kapkodva készülődés, stb. hogy minden olyan legyen, amilyennek „lennie kell”.

Szenteste mindig minden olyan idilli, még a forgalom is leáll, mindenki megpróbálja jobbik-szebbik énjét mutatni. A ”kellékek” is segítenek: fenyőfa, díszek, gyertyafény, betlehemes a kis Jézuskával, ajándékcsomagok, gyermekműsor, karácsonyi énekek – Csendes éj, esetleg otthon a karácsonyfánál a Menyből az angyal –, stb. Nagy kísértése a lelkésznek is – bizony! –, hogy beálljon ebbe a sorba, és a felsoroltak hatása alá kerülve igehirdetés helyett szép és magvas gondolatokkal tovább fokozzuk a hangulatot. Vannak biztosan olyan kollegáim is, akik könnyen a másik végletbe esnek, s éppen ellenkezőleg, jól odamondanak, „beolvasnak” a tisztelt „hallgatóságnak”: miért csak most jöttök Isten házába, hol voltatok a többi vasárnapon. Én nem szeretnék egyik végletbe se beleesni, kedves Testvérek. Szeretnék őszinte lenni a gyülekezethez, és elmondani azt, amit fontosnak tartok a felolvasott ige alapján elmondani a gyülekezetnek, ill. még sokkal inkább, amiről úgy gondolom, hogy Isten rámbízta, hogy ma elmondjam a harkaiaknak. Ha nem lennék ez utóbbiban biztos, ha nem feszítene belülről ez, akkor nem hiszem, hogy fel mernék állni ide a szószékre.

Honnan jövünk? – kérdeztem. Van egy előtörténete, egy előélete annak, hogy itt vagyunk a karácsonyi gyülekezetben (mindenki gondolja át, milyen lelkülettel érkezett), és annak a gyermeknek, akinek a születését ünnepeljük. Neki is története van, amely már az Ószövetségben elkezdődik: Pál fontosnak tartja ezt tudatosítani, ezért le is írja levele köszöntő soraiban.

 

2.     Hol vagyunk?

Pillanatnyilag? Jó átgondolni. Mit jelent számunkra az ünnep? Ha levesszük a sokféle külső díszt, sallangot, mi marad a karácsonyból? Személyesen mi marad? Mi az ünnep lényege?

Hadd olvassak fel egy történetet Kamarás István tollából:

Kamarás István: Karácsonyi pásztoróra

          Az Átlagos-szülők és -nagyszülők nem győzték mondogatni, hogy bizony az idei karácsony jóval szerényebb lesz. Az Átlagos-gyerekek viszont még mindig szentül hitték, hogy a karácsony továbbra is az égieken múlik, és ugyanúgy várták a csengetést, mint régen, sől még egy kicsivel jobban is. Végre-valahára csöngettek. A gyerekek már ugrottak, de Átlagos-nagymama leintette őket, ugyanis nem odabentről, hanem csupán odakintről, a lépcsőházból csengettek. „Ki a csoda lehet ilyenkor?”, morogta Átlagos-nagymama, de addigra már Átlagos-apuka is ott termett, hogy megvédje Átlagosék karácsonyát - így mondta - bármilyen illetéktelenségtől. Hát, ami azt illeti, elsőre nem lehetett eldönteni, hogy valóságos csoda volt-e vagy egy nagy rakás illetéktelenség: ajtójuk előtt ugyanis pásztorok álltak, nem is kevesen, le egészen a lépcsőfordulóig.

- Betlehemesek - jelentette Átlagos-nagymama, majd elmagyarázta fiának, hogy mit kell tenni ilyenkor: - Adj nekik, Dezső, valamit, aztán küldjed el őket Isten nevében.

- Mi, kérem, csak egyszerű pásztorok vagyunk - szabadkoztak a pásztorok.

Valóban csak pásztoroknak látszottak, legalább is öltözetük alapján: ködmön, bunda, suba, guba, sódar, gomolya, kisbárány, szóval, ami csak kell. Ekkorra már Átlagos-anyuka is odafurakodott férje mellé, és biztatta őket, hogy akkor mire várnak, kezdjék el.

- Mi csak szépen itt maradnánk egy pásztorórácskára, hogy itt bevárjuk…- magyarázták.

- De mit, az Isten szerelmére? - kérdezte Átlagos-apuka nyugalmat erőltetve.

- Hát mi mást? Az angyali szózatot - magyarázták tovább a pásztorok.

- És éppen nálunk? - kérdezte Átlagos-nagymama. - De hiszen alig van hely az ebédlőben. A nagyszobába pedig nem mehetünk be addig, amíg nem szól a csengő.

- Sok jó ember kis helyen is elfér - jegyezte meg egy csordapásztor, és még dobbantott is hozzá.

Erre aztán Átlagosék elkezdtek befelé hátrálni, a pásztorok meg utánuk nyomultak, és színültig megtöltötték az ebédlőt. Átlagos Pannika tizenhat pásztort, két pásztorlányt és egy kisbárányt számolt össze. Átlagosék el sem tudták képzelni, miféle kalamajka lesz ebből. A pásztorok azonban rázendítettek az ismerős énekekre: Csordapásztorok, Pásztorok, pásztorok, Istengyermek, Az Ige megtestesült. Mindegyiknek mindegyik versszakát végigénekelték becsülettel. Átlagosék el sem tudták képzelni, hogy ezeknek ennyi versszakuk van. De aztán már nem bánták, mert ők is belemelegedtek. És amikor a pásztorok egymás vállát fogva táncra perdültek, ők is beálltak közéjük, pontosabban bennmaradtak közöttük, és még Átlagos-nagymamának sem jutott eszébe, hogy mit gondolnak alattuk Petrenczeyék. (Petrenczeyék egyébként azt gondolták, hogy bizonyára pásztorok ropják odafenn.) Kisvártatva a pásztorok szépen elcsendesedtek, majd imádkozni kezdtek. Sorra mindegyikük, legvégül a kisbárány, imígyen:

Miatyánk, ki vagy a mennyekbeeeeee!                        

Béééééégettesék meg a Te neved!

Jöjjön el a Te jászolod,

Egyem meg a te abrakod,

amint a mennyben, úgy most földön is.

Mindennapit tenyeredből add megennem ma,

és bocsásd meg bééééégetésem,

Miképpen én is megbocsátok

az ellenem béééééégetőknek!

Adj írt minden kis sértésre,

szabadíts meg a farkastól,

mert Tiéd a jószág, az abrak és a minőség.

Erre aztán igazi nagy-nagy karácsonyi csend kerekedett. Ebbe harsant bele az angyali szózat: „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” Csakhogy ez egyenesen a nagyszobából jött. Átlagoséknak majd kiugrott a szívűk meglepetésükben, de azért egy kicsit meg is ijedtek.

- Ne féljetek! - erősítgették őket a pásztorok, majd kitárták az ajtót, odatódultak a fényáradatban úszó karácsonyfa elé.

Kucsmáikat levéve letérdeltek, imára kulcsolták kezüket, majd odahordták ajándékaikat a karácsonyfa alá: a sódart, a kalácsot, a túrót, a sajtot, a bélest és a kisbárányt. Végül szépen meghajoltak, aztán csendben elvonultak, magukra hagyva Átlagosékat az égi szózatot zümmögő angyalokkal egyetemben.

 

Magukra hagynak bennünket a pásztorok. Meg aztán az angyalok is. Meg aztán szép lassan minden személy és kellék, ami klasszikusan karácsonyhoz kötődik. Mi marad akkor nekünk? Mi marad az ünnepből? + 3 kiló, és kilazított derékszíj? Néhány szabadnap, meg néhány üveg borral több… de utána? Mi marad belőle? Átlagoséknál lehet, hogy semmi. De még az is lehet, hogy ebből a látogatásból meghallottak valamit. Még az is lehet, hogy ez a találkozás meghatározza innentől az életüket. Én is ezt kívánom az ittenieknek. Hogy ez a mostani találkozás meghatározza ez életünket. Az, amit most itt Jézusról hallottunk. Arról, aki által mi is kegyelmet és apostolságot kaptunk – ahogyan a római levélben olvastuk. Mindannyian. Nemcsak a kiválasztottak. Nemcsak azok, akik minden vasárnap itt ülnek. Hanem azok is, akik esetleg ma jöttek ide először. Akikkel még én sem találkoztam. De nem is az a fontos, hogy én ki vagyok, hogy engem Mesterházy Balázsnak vagy Gáncs Péternek hívnak, hanem sokkal inkább az, hogy Pálhoz hasonlóan dúloszként, azaz szolgaként kiről beszélek. Remélem, hogy ezt is meghallják, kedves Testvérek. Remélem, hogy meghalljuk azt az örömhírt, hogy Isten annyira szeretett bennünket, hogy értünk emberré lett. Azt, hogy ma is őt ünnepeljük. Nem a fenyőfát, nem egymást, mégcsak nem is a szeretetet! Nem. Vagy ha ez utóbbihoz nagyon ragaszkodunk, akkor az Isten Fiában megtestesült igazi szeretetet!

-         rabszolga: aki nem a maga ura – nem önmagáért van értéke, hanem az elvégzett tevékenységéért!

o   Alázatos

o   Abból a célból lett kiválasztva, hogy hirdesse az evangéliumot! Nem más miatt, nem pótcselekvés.

Ezt fogalmazza meg Pál mindenféle romantika nélkül: az Isten Fiát ünnepeljük! Ő maga az evangélium, az örömüzenet, őt ünnepeljük. Azt a Fiút, aki most még jászolban fekszik, de aki életével, halálával és feltámadásával is megmutatta szeretetét. Mi az ünnepeinken az ő életének csak bizonyos pontjaira koncentrálunk – ma éppen a születésére, de Pál fontosnak tartja belefoglalni az ő halál feletti erejét is, és azt is, hogy nem egy történelmi eseményt ünneplünk, hanem egy olyan személyt, aki ma is Úr, a mi Urunk! Pálnál az Ószövetségben kezdődik az evangélium, karácsonytól húsvétig, és onnan egészen máig ível.

Jó látni azt is, hogy

 

3.     Hová tartunk?

Az istentisztelet után hazaindulunk otthonunkba, talán ajándékbontogatással, vacsorával folytatódik az este családi körben, talán egyedül egy gyertya és az emlékek társaságában. Hazaindulunk mint a karácsonyi gyülekezet egy-egy tagja, és hazaindulunk mint elhívottak, mint megszólítottak is, mint akiket Isten mozgósítani akar, hogy a karácsonyi örömüzenet ne maradjon a templom falai között. Ahogyan Pálnak kegyelmet és apostolságot, megbízatást adott Jézus arra, hogy hitre és engedelmességre hívjon minden népet, így nekünk is feladatunk van ott, ahová tartunk.

         Remélem, hogy a mécsesek segítettek idetalálni a templomhoz. Remélem, hogy akik az oldalsó kapun jöttek be, azok is elnéztek balra, és látták az utat. Az utat, amelyet mi is készítettünk. Mi, a múlt vasárnapi családi istentisztelet résztvevői. Azok, akik tudják, hogy fontos a készülés is. Akik segítenek másoknak is rámutatni arra, hogy be is lehet esni egy-egy alkalomra, de sokkal inkább meg lehet élni azt, hogy egy közösség részeként élünk. Ez az imádságom ma estére is itt a harkai gyülekezetben, hogy KÖZÖNSÉGBŐL KÖZÖSSÉGGÉ legyünk. Hogy meglássuk azt, hogy minden Jézusról szól. Hogy megéljük azt, hogy minden Jézusról szól. Méghozzá nem is feltétlenül a születéséről: akik csak most vannak itt, azt is mondhatnám – rosszkor jöttetek… hiszen ez húsvéti hír igazából!!!

 

4.     Mit viszünk magunkkal?

Pál az apostoli üdvözletben kegyelmet és békességet hirdet. Számunkra is felkínálja Isten az ő kegyelmét és békességét. Magunkkal vihetjük azt az isteni kegyelmet, amelyet Jézus Krisztusban, az ő megváltó művében kapunk – aminek nyitánya a karácsonyi esemény. Magunkkal vihetjük a békességet – Isten felénk nyújtott békejobbjának ajándékát. És magunkkal vihetjük az örömet, amely rokon a kegyelemmel, az Isten velünk való jótéteménye feletti örömöt, amely a pásztorok öröme is lett, hogy üdvözítő született Betlehemben, és talán üdvözítő születik ma szívünkben is.

 

Ennek ismeretében kívánok a harkai szentesti gyülekezetnek Istentől áldott, boldog, békés karácsonyi ünnepet. Hagyjuk, hogy a ma született Megváltó felnőjön a mi szívünkben is. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, aki ezt a szent éjszakát tündöklővé tetted az igazi világosság megjelenésével. Add, hogy a földön hittel fogadjuk az ő világosságának kinyilatkoztatott titkát, a mennyben pedig ajándékul kapjuk az üdvösség örömét őáltala, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen.

Lemenő ének:  – A szép boldogító

Oratio Oecumenica

Miatyánk, áldás

Záró ének: 167 – Csendes éj

Fúvósok kint

 

Ezúton is köszönjük a gyerekek, a hitoktató, valamint a fúvósok szolgálatát!

(A képeket Friedrich Gergely készítette)

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek