Halottak napja 12 11 2

A HALOTTAK EMLÉKEZETE - ökumenikus temetői alkalom

Harka, 2012. november 2.

+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

MB: Köszöntés + Introitus

Krisztus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25)

Ének: Jézus, világ megváltója, EÉ 191, 1.4

ANTAL ATYA: Így szól a zsoltáros:

Urunk! Taníts úgy számlálnunk napjainkat,

hogy bölcs szívhez jussunk!

Íme, arasznyivá tetted napjaimat,

életem ideje semmiség előtted.

Így hát mit várhatok, Uram?

Egyedül benned reménykedem.

(Zsolt 90,12; 39,6.8)

Első lekció (Szabó Károly polgármester olvassa): Jn 5,24-29

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

ANTAL ATYA: Második lekció (1Kor 15,50-57)

Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk.

Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.

Amikor pedig (ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és) ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: "Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!

Ének: Jézus él, én is vele, EÉ 223, 1.4

MB: Gondolatok, rövid igehirdetés JerSir 3,26: Jó csendben várni az Úr szabadítására. alapján.

A csend még csak hagyján, de a várakozás… csak azt ne! - írja egy lelkészkollégám, és mondjuk mi is oly sokszor. Pedig a Biblia emberei nagyon tudtak várni. Igaz, az egész vallás alapvetően várakozásra épült. A történetek felvázolásánál pedig kiderül, hogy egy-egy fordulat között akár évtizedek is eltelhettek.
A másik élmény pedig, hogy Isten segítsége (szabadítása!) mindig akkor jött, amikor kellett. Van is erre szó. Például a „kairosz”, vagy az „idők teljességében”.

Az egész mögött pedig ott a rettenet: nem pereg-e túl gyorsan az életem, gyorsabban, mint ahogy a szabadulás jön? Pedig ahogy visszanézek, minden időben volt. És ma meghatottan tudom, hogy Isten méri ki életemet, nem késik el, és nem siet.
Emiatt teljes az életünk. Mindegyikünké, akármeddig tart is.

Halottak napja a katolikus lexikon szerint a földön küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. - A halottakról való gondoskodás a vallástörténeti kutatások szerint ősidőktől fogva mindenütt megtalálható jelenség. A halottak ünnepe az ókori Rómában az ún. feralia volt. - Az Egyházban Szt Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután Mindenszentek ünnepén az Egyház megemlékezik a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk. 998-ban kezdték az ünnepet, mely a 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Róma a 14. században fogadta be. XV. Benedek pápa (ur. 1914-22) 1915-ben engedélyezte, hogy Halottak Napján minden pap 3 szentmisét mondhat; egyet egy konkrét elhunytért, egyet általában a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, és egyet a pápa szándékára. Néprajzi hagyományban, ill. a régi magyar népnyelvben lölkök napja, lelkeknek emlékezete.

Mi most nem konkrét temetésre érkeztünk, hanem emlékezni. Emlékezni azokra a szeretteinkre, akik közeli vagy távoli hozzátartozók voltak. A meggyújtott gyertyák, a mécsesek mind azt mutatják, hogy az élet fogy. Ez ugyanis a gyertya egyik szimbóluma. Hogy ahogyan fogy a viasz, csökken a gyertya élete, a mi életünk is úgy fogy, és úgy közeledünk halálunk felé. MEMENTO MORI - mondták a rómaiak. Ami azt jelenti, gondolj a halálodra.

De azt is mondták: CARPE DIEM! - azaz élj a mának! Ami lehet, hogy furcsán hangzik egy Halottak Napi temetői megemlékezésen, de hiszem, kedves Testvéreim, akik most ide eljöttünk ökumenikus közösségben, azok talán megértik, hogy ez a mondat nem az élet léha élvezetére buzdít bennünket, hanem sokkal inkább egy olyan lelkületet ad, ami azt mutatja, hogy kihasználjuk a lehetőségeket. Például a találkozásokét. Azt, hogy ne sajnáljuk később sem, hogy valamit elmulasztottunk. Akik már nincsenek közöttünk, azokkal itt, a temetőben. De akik még élnek, azokkal még használjuk ki itt találkozásainkat.

Mert nem tudjuk, nekünk mennyi adatik.

A gyertya másik szimbóluma pedig Krisztus élete: ahogyan ő a világ világossága volt - ezt mondta magáról, úgy emlékezhetünk most az ő áldozatára is. Hiszen önmagát elégetve fényt ad. Önmagát elégetve életet ad. Erre az áldozatra emlékeztethetjük magunkat ebben a mécsesekkel, gyertyákkal teli harkai temetőben. Arra, amit Jézus tett. Amit szeretetből tett. Arra, amit értünk tett. Mindnyájunkért. Meg elhunyt testvéreinkért és értünk. Adja Isten, hogy ez ne vesszen kárba rajtunk! Ámen.

ANTAL ATYA: Imádkozzunk! (…)

Áldás:

MB: Ároni áldás

ANTAL ATYA: Szentháromsági áldás

Ének: Ó, maradj vélem, EÉ 121, 1.7-8