Zof 2,1-3 Óév este 12 12 31

Óév este Zof 2,1-3

Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy! (Zsolt 103,8)

^{Zof 2,1-3}

¹Szedd össze magad, szállj magadba te szemérmetlen nép, ²mielőtt bekövetkezik az ítélet, mielőtt rátok tör az ÚR izzó haragja, mielőtt rátok tör az ÚR haragjának napja! Mert oly gyorsan jön az a nap, ahogyan a polyva száll! ³Keressétek az URat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényt! Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az ÚR haragjának napján!

Lekció: Lk 12,35-40

³⁵"Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva.  ³⁶Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki.  ³⁷Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik.  ³⁸És ha a második vagy ha a harmadik őrváltáskor érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák!  ³⁹Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura: melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. ⁴⁰Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!"  

Kedves Testvéreim, Szeretett Gyülekezet a Jézus Krisztusban!

             Honnan jövünk, és hová megyünk? Kik vagyunk, mit hozunk magunkkal, amikor most elérkezünk a 2012. év végére, és kik vagyunk, mit viszünk magunkkal, amikor nekiindulunk a 2013. esztendőnek?

            Sorolhatnánk eredményeinket… és eredménytelenségeinket. Sorolhatnánk sikereinket… és bukásainkat. Sorolhatnánk erősségeinket… és gyengeségeinket. Igen, mindezt hozzuk, s visszük tovább, mindezek mi vagyunk. Ez az, amire építhetünk, ez az, amivel kalkulálhatunk, ez az, amivel 2013-ra számolhatunk, 2013-ban továbbléphetünk.

            … de csak ez? Csak ez lenne, amiben bízhatunk? Úgy érzem, a válaszadásban segíthet bennünket a következő régi kínai történet:

            A kínai földesúr magához hívatja két öreg szolgáját, és elmondja nekik, hogy készüljenek, mert holnap nagy feladat vár rájuk. El kell vinniük egy-egy zsák rizst a hegyen túlra a barátjának. A két öreg szolga korán reggel meg is jelenik a földesúrnál, és megkapják a zsákokat. Az egyikőjük egy egész zsák rizst kap, a másikójuk egy fél zsák rizst. El is indulnak, és ballagnak, ballagnak az úton, hátukon a teherrel.

Egyszer csak az egyik öreg szolga, aki a fél zsák rizst kapta, megszólal: „Képzeld, barátom! Amikor tegnap megtudtam, hogy ma el kell vinnem egy zsák rizst a hegyen túlra, hazatérve a kunyhómba egész éjjel imádkoztam. Azt mondtam az imádságomban Istennek: Látod, Istenem, hogy én milyen öreg vagyok, milyen beteg vagyok. Tudod, Istenem, hogy én nem bírom el az egész zsák rizst. Kérlek, Istenem, tégy csodát! Add, hogy csak egy fél zsák rizst kelljen vinnem! És látod, milyen kegyelmes az Isten! Csak egy fél zsák rizst kaptam! Áldott legyen az Isten!”

Azután csendben lépdelnek tovább, de rövid idő múltán a másik öreg szolga is, aki az egész zsák rizst kapta, belekezd: „Képzeld, barátom! Amikor tegnap megtudtam, hogy ma el kell vinnem egy zsák rizst a hegyen túlra, hazatérve a kunyhómba egész éjjel imádkoztam. Azt mondtam az imádságomban Istennek: Látod, Istenem, hogy én milyen öreg vagyok, milyen beteg vagyok. Tudod, Istenem, hogy én nem bírom el az egész zsák rizst. Kérlek, Istenem, tégy csodát! Add, hogy mégis elbírjam! És látod, milyen kegyelmes az Isten! Bírom, el tudom vinni az egész zsák rizst! Áldott legyen az Isten!”

Azt gondolom, kedves Testvéreim, hogy ez a történet remekül kapcsolódik az egész 2012-es év igéjéhez. Ahhoz, amit Pál apostol ír 2Kor-ban, hogy: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Szerintem az idei esztendőben mindannyian rengetegszer hallhattuk ezt az igét, és talán még többször éreztük a húsba markoló valóságát. Akkor, amikor erőtlennek éreztük magunkat. Akkor, amikor láttuk, hogy Jézus is tudott erőtlen lenni. Akkor, amikor láttuk, hogy mégis akkor volt a legerősebb. Akkor, amikor mi is képesek vagyunk arra, hogy Pál apostollal együtt kimondjuk ennek az igének a folytatását: Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.(…) mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős”

Mert hiszem, kedves Testvéreim, hogy a Krisztus ereje lakozik bennünk. Ebben az elmúlt évben is az lakozott, és hiszem, hogy az új esztendőben is az fog. Mert enélkül nem teljes az életünk. Kérhetünk tehát mi is valamit. Mi is továbblépünk. Az Úr minket is mindnyájunkat megszólít, hogy „vidd a zsákot”, vidd a rád bízott terhet, amit Tőle kaptunk. Holnap indulunk az új útra. A 2013-as évbe. De tulajdonképpen minden egyes nap egy-egy újabb útnak indulás.

Mi miért imádkozunk, kedves Testvéreim? Mit kérünk mi? Hogyan nézünk magunkba?

Szállj magadba! – szólít meg az ószövetségi próféta, Zofóniás:

Év végén számvetést lehet, szokás — esetleg kell is? — készíteni. Isten Igéje ezt úgy hívja: szállj magadba! Lehet statisztikát készíteni, ahogyan meg is tesszük az anyakönyvek tükrében, ám ne gondoljuk, hogy számok mögé bújhatunk! Hiszen itt személyek, életek — üdvösségek vagy kárhozatok — vannak mögötte! Lehet, hogy voltak keresztelők — de újjászülettünk‑e úgy, ahogyan Jézus mondja Nikodémusnak, amely nélkül lehetetlen meglátni Isten Országát? Volt esküvő — de lettünk‑e Urunk menyasszonyai? Volt konfirmáció — valóban hitbeli megerősödés volt‑e, hitre jutottunk‑e? Voltak temetések is, egyszer eljön a magunké is — vajon hazaköltözést jelent ez számunkra, vagy pusztulást?

Mi a számvetés eredménye, ha Isten készít mérleget rólunk? Magukba szállni nem saját magunk, nem lelkiismeretünk előtt kell — az könnyű, önmagát az ember mindig simán tudja mentegetni, legalább enyhítő körülményt felhozni, de akár felmenteni is a legsúlyosabb bűnök alól. Ám a mérleget Őelőtte kell megvonnunk! De kapunk útmutatást is a prófétától:

Keressétek az Urat! — törvény, igazság, alázat

A menekülés egyetlen útja egy másik próféta (Ámósz) által megfogalmazott felhívás cselekvése: Keressetek engem és éltek (5:5.14). Ez a keresés nem kultuszi áldozatok bemutatása, hanem az Úr erkölcsi magatartást követelő akaratának betöltése. Az Isten akaratát az alázatos cselekszi meg, aki ismeri és elismeri a maga semmi voltát Isten előtt és elismeri az Úr ítélete érvényét. Az igazságot az cselekszi, aki elismeri Isten akaratát és meghajlik előtte. A menekülés útja az alázat keresése (vö. Mik 6:8). Ez az alázat nem a földi hatalmasságok előtt való gerinctelen vagy kétszínű meghajlás. Az Isten előtti alázat elismeri, hogy teljesen az isteni kegyelemtől függ, s arra mindenestől rábízza magát. Ez a kegyelem erős, biztonságosan rejti el azt, akit befogadott. Ez lehet a válaszunk, ill. mentalitásunk az előző kérdésre. Hogy miért imádkozunk. Talán ezért az alázatért.

Talán…

„De az alázat maga mégsem biztosítja a menekvést. Isten akarata nem függ az ember akaratától, kedves Testvéreim, s a menekvést teljesen a szabad isteni kegyelem adja. A ‘talán’ az emberi reménység függőségét fejezi ki. De ezt a talán‑t az Úr Jeruzsálem pusztulásánál s a babiloni fogságban igazolta: az alázatosokat megőrizte az életre.”

Ez a ‘talán’ olyannyira nem az Úrban való bizonytalanság, hogy Krisztus épp azért jött, hogy Isten jelét adja bizonyosságának, a megváltás biztos kősziklájának. Ami bizonytalan lehet ebben, az legfeljebb pusztán emberi hozzáállásunk, hűségünk. Jézus azonban az Úr előtt magába szállónak, a megtérőnek egészen biztosan ígérte a bűnbocsánatot, és vele életet és üdvösséget a hívőknek. Így értsük hát a kifejezést: talán. Magunkba szállással, és ezzel az Urunktól érkező, bizonyos talánnal búcsúzhatunk 2012-től.

            Ezután a talán után hadd térjek vissza az év igéjéhez. Hiszen Pál apostol arról tesz bizonyságot, hogy: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.”

            Pál apostol nem önmagában erős, ahogyan én sem vagyok önmagamban erős, és az itt ülő Testvérek közül senki sem önmagéban erős. És nem is leszek az, ahogyan Ti sem lesztek azok, Testvéreim. De ez, ez a felismerés a hitnek, a Krisztus-közösségnek a döntő pillanata is! Hogy a küldetésemhez, a küldetésemben megerősítést, a rám bízott teherhordozásban krisztusi jelenlétet kérek, várok… vagy nem bízom igazán a krisztusi jelenlét megerősítésében, és félig-meddig, amennyire lehetséges kihátrálok a küldetés súlya alól.

            Kedves Testvéreim! A harkai gyülekezet ugyan kicsiny, de súlya azért jó néhány zsák rizs súlyának megfelel. És ki viszi tovább? Ki viszi át a hegyen? Ki viszi át 2013-ba? Ki viszi tovább a következő generációknak?

            Hát ehhez, ha őszinték vagyunk, akkor be kell látnunk, hogy én is gyenge vagyok, meg a következő lelkész is gyenge, meg önmagában minden testvér gyenge. Ehhez még együtt is gyengék vagyunk.

            Van-e hitünk mégis? Van-e krisztusi hitünk, egyen-egyenként és közösen, hogy felvállaljuk, gyenge vállainkra vegyük ezt a küldetést? Hogy útközben, a következő évben, években együtt tapasztalhassuk meg a Krisztus-közösség csodáját, és a zofóniási „talánra” a páli bizonyossággal válaszoljunk: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Ámen.