Ézs 40,3 Családi istentisztelet 12 12 16

Készítsétek az Úr útját! – Ézs 40,3

Családi istentisztelet, Harka, 2012. december 16.

 Lekciók:

Mt 11,2-10

2Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: 3"Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?"  4Jézus így válaszolt nekik: "Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: 5vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium,  6és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem." 7Amikor azok elmenőben voltak, elkezdett Jézus beszélni a sokaságnak Jánosról: "Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? 8Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak. 9De hát miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt - mondom néktek - prófétánál is nagyobbat. 10Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.

 

Kol 2,1-7

1Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek és a laodiceaiakért; és mindazokért, akik engem nem ismernek személyesen, 2hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára: az Isten titkának, Krisztusnak ismeretére. 3Benne van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve. 4Ezt azért mondom, nehogy valaki titeket megtévesztő szavakkal félrevezessen. 5Mert ha távol vagyok is testben, lélekben mégis veletek vagyok, és örömmel látom a köztetek uralkodó szép rendet és Krisztusba vetett hitetek szilárdságát. 6Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne. 7Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. 

 

Ézsaiás 40,(1-2)3(4-8)

 1Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek.  2Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért.  3Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat a kietlenben Istenünknek!  4Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá!  5Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. - Az ÚR maga mondja ezt.  6Egy hang szól: Kiálts! Én kérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé.  7Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. – Bizony csak fű a nép! 8Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. 

 

Kedves Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Jézus Krisztusban!

 

Bevezetés – Gyerekeknek szóló percek

Szeretném, ha a gyerekek kijönnének…

Ugye nem is volt olyan könnyű? Útban lábak, kabátok, csizmák, babakocsi (?), székek…

Hát akkor tegyük egy kicsit könnyebbé! Azt fogom kérni tőletek, hogy csináljatok utat – itt középen. Hogy oda hátra tudjatok menni. Ahol kaptok egy kis feladatot. De előtte hadd mondjak el Nektek néhány dolgot!

Van egy kedves mai költőm. Úgy hívják: Kiss Ottó. Hosszúkezű fiatalember. Ő írta:

Kiss Ottó: Jó

Tudni azt,

hogy majd délután

Emesénél leszek,

sokszor ugyanolyan jó érzés,

mint délután Emesénél lenni.

 

Tudni – ádvent

Megérkezni – karácsony

Feltehetjük a kérdést: Melyik a jobb? Melyik a tartósabb? Melyik a hosszabb? Néha várok valamit, és a várakozás boldogsága sokkal hosszabb, mint maga az esemény.  Ádvent és Karácsony. Emesére várni és a karácsonyra… ebben az esetben majdnem ugyanaz, bár félreértés ne essék, a Megváltó érkezését, az Úristen emberi testet öltését nem igazán akarom egy óvodás szerelemhez hasonlítani, de azért egy kicsit igen.

Egy kicsit igen, mert én is emlékszem a kis Zsuzsikára az óvodából, hát nagyon vártam a találkozásokat annak idején. Ottó is nagyon várja a találkozásokat Emesével. Hiszem, hogy Ti is… mi is mindnyájan.

Mai igénk mégis valami olyan fogalmat használ, amely még azt mutatja, hogy van egy kis feladatunk előtte. Várni. Sőt, nem is csak passzívan várni, hanem aktívan. Készülődni. Sőt, készíteni az útját. Készíteni az Ő útját. Így amikor most itt hátra fogtok menni, akkor azt kérem Tőletek, hogy arra gondoljatok, nemcsak magatoknak vágjátok az utat. Nemcsak magatoknak kell elférni, meg esetleg a testvérednek, vagy barátnődnek. Hanem valakinek készítjük az utat. Ezért amikor hátramentek, festegetni fogtok. Kicsiny befőttes üvegre. Olyanra, mint ez. És aztán majd a szentesti istentiszteleten mécseseket teszünk bele, és kitesszük a templomhoz vezető úthoz. Mert az Úr érkezik. Az idei karácsonyon is érkezik. A mi életünkbe is érkezik. A tiétekbe is. Ennek az útnak a készítésében segítsünk most neki!

 

ÉNEK: Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít!

 

Kedves Testvéreim!

Hadd folytassam ott, ahol a gyerekkel abbahagytuk. Hiszem, hogy az Úr többféleképpen érkezhet az életünkbe.

Hangosan és csendesen.

Nézzük először a hangosat: Hangosan akár székeket tologatva – úgy, hogy mindent felkavar… Hogy zajt okoz. Hogy nyugtalanságot okoz. Hogy békétlenséget okoz.

Hiszen az útkészítés zajjal jár. Légkalapács, úthenger, stb.

De zajjal járhat a mi életünkben is. Ézsaiás miről is beszél? Arról, hogy készítsünk egyenes utat a kietlenben! Mi lehet ez a kietlen, kedves Testvéreim? Szerintem nem más, mint a szívünk. A szívünk, amely sóvárog. Amely könnyen kiszárad, amely könnyen kietlenné válik, ha nem tápláljuk. Érzelmekkel, Isten igéjével. Hiszem, hogy az ádventi felszólítás így abszolút szól nekünk is, kedves Testvéreim!

Talán éppen ezt tanulhatjuk a őskeresztyénektől szerintem. Azt, ahogyan nem hagyták, hogy a szívük kietlenné váljon. Azt, ahogyan valóban várták a Megváltó visszajövetelét. Azt, ahogyan ígérete szerint újra el fog jönni. Hiszen nemcsak a karácsonyról van szó...

Nem minden évben egyszer, hanem az első testet öltése után majd egyszer, amikor ígérete szerint mindeneket újjáteremt.

Hiszem, kedves Testvéreim, hogy ez a hasonlóság a mostani ádventtel is. Hogy az a visszatérő Jézus megtalálja-e a mi szívünket. Megtalálja-e, és hagyjuk, hogy megváltoztassa életünket? A kérdés, hogy számít-e ez nekünk. A kérdés, hogy egyáltalán hiszünk-e abban, hogy Jézus képes megváltoztatni bennünket? Hiszünk-e abban, hogy lesz olyan idő, amikor ő valóban újra eljön, és minden teljesen más lesz, mint most? Hiszünk-e ebben?

Engedjük, hogy az ezzel kapcsolatban fejünkben kavargó gondolatokat kimondja most két hang, akik mint két kis magzat beszélget az anyaméhben:

 

Balázs/Hajni (helyükről hangosan):

-         Te hiszel a születés utáni életben?

-         Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán, itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

-         Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, milyen lenne az?

-         Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

-         Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni? Ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

-         De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

-         De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfolódás a sötétben.

-         Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

-         A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

-         Hát mindenütt körülöttünk! És neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

-         Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

-         No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk…

 

Látjuk, kedves Testvéreim? Valamilyen élet csak vár ránk. Még ha most itt jól is érezzük magunkat. Még ha olyan jó is a biztonságot adó anyaméhben kucorogni. Még ha olyan jó is azt gondolni, hogy délután Emesénél leszek... Még ha olyan jó is azt látni, hogy erre az itteni életre vagyunk berendezkedve.

De ha készítjük az útját, akkor ő érkezik. Akkor ő érkezik nemcsak általánosan a világba, hanem a mi életünkbe is.

 

Így szólalhat meg az igazi vigasztalás, amiről Ézsaiás is beszél. A próféta.

Mégis, az ember ritkán érzi magában a próféták erejét. Inkább olyanok vagyunk, mint ebben az igében a feladattól visszariadó próféta: Én kérdeztem: mit kiáltsak? Szorong az ember a feladat nagyságát érezve, halványnak és erőtlennek érzi a lelkében megképződő szavakat. Érezzük a késztetést, a küldést, de a kockázat sokszor megriaszt, a belső bizonytalanságaink megbénítanak. Hogyan nyújtja ki a kezét Isten a szánk megnyílására? Hogyan ad szánkban világot megremegtető szavakat? Hogyan tesz bennünket jellé, ebben a világban útkészítő hanggá?

Ézsaiás e szavait és sok más prófétai szöveget végigkérdezve, átgondolva négy közös jellemzőt tudtam kiszűrni, négy olyan dolgot, ami biztosan kell ahhoz, hogy valaki betölthesse prófétai küldetését:

 

Szenvedély

Újra meg újra ezt tehet, ez tesz prófétává bennünket: ha látjuk, egészen közelről a ránk bízott emberek sorsát, köztük is különösen azokét, akikre nem figyel más, akiket nem hallgat meg más. Ha az ínségük beszűrődik a mi imádságainkba, a mi gondolkodásunkba, a mi beszélgetéseinkbe, az olvasmányaink megválasztásába, mindenbe. Ha a kiszolgáltatott emberek fájdalma átvérzi a mindennapjainkat, akkor válunk alkalmassá arra, hogy prófétái legyünk Istenünknek.

 

Látomás

Egy próféta másodszor látomással bír. A Biblia prófétái újra meg újra olyan dolgokat hirdetnek, amik túl vannak a többiek szemhatárán. Úgy tűnik, A Bibliát olvasva e 2-3000 éves szövegek messzebbre látnak előre, mint mi, s ezek vezethetik a tekintetünket valami igazi felé. A mi reményünk, iránymutatásunk sokszor kisszerű, szürkés, de a Szentírás szavai valamiképpen kinyithatják előttünk a prófétai távlatokat, melyeket Isten az Ú népe elé akar tárni.

 

Egész életre szól!

Ebből következik a harmadik sajátosság: a prófétai szolgálat egész életre szól. Nem kérhetjük Istent, hogy adjon prófétai erőt szavainknak egy-két napra, hétre, s azután nyugdíjazzon, s hagyjon visszatérni a nyugodalmas távolságtartásunkhoz és hétköznapi távlatainkhoz. Ha az ember vállalja a prófétai kritika megszólaltatását a világban, akkor ezt a vállalását csak egész életre szólóan teheti – Istenre bízva, hogy ő majd mikor veszi azt igénybe. E nélkül az elköteleződés nélkül valóban csak elszáradó fű, fonnyadó virág lehet, amit mondunk.

 

Helyünkön vagyunk-e?

Negyedszer pedig a prófétai szó mindig hordoz reményt és vigasztalást. Talán ez a legnehezebb nekünk – és ez a mi leginkább sajátos feladatunk a világban. Vannak nem hívő emberek, akik keresztyéneket megszégyenítő módon érzékenyek a legkisebbek szenvedésére. Vannak, akik az Isten víziójának egy-egy részletét is megsejtik, és vágyakoznak rá. Vannak, akik felteszik egy ilyen ügyre az egész életüket.

 

Ádvent erről is szól, kedves Testvéreim. Hogy készítjük az Úr útját. Mert hiszünk benne. Mert szenvedéllyel, a látomás ajándékával, az egész életre való meghatározottságával és a vigasztalás szavával tud hozzánk fordulni. És ígérete szerinte majd egyszer újra el fog jönni az a Jézus, akinek születését fogjuk néhány nap múlva ünnepelni. Ma már három gyertya is ég az ádventi koszorún, és egyre több fény lesz körülöttünk, és remélem, hogy bennünk is. Töltsön el minket a Megváltó Krisztus fénye! Ámen.

 

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek